Magánkezdeményezésre, dr. Pázmány József ötlete alapján rendezték meg szombaton az első olyan konferenciát, amelyre balatonfüredi illetve a város térségében élő egyetemi és főiskolai hallgatókat vártak. A fórum célja, hogy a diákok megismerjék egymást, így kialakítva egy közösséget és összetartva a helyi szellemi értéket. A szervezők szerint kb. 140 diákról lehet szó, akik más városokban, illetve külföldön végzik felsőfokú tanulmányaikat. Rájuk számítanak a folytatást illetően, évente 2-3 alkalommal szeretnének találkozót szervezni, ahol érdekes előadásokat hallgathatnak meg.
A konferenciának a Rendszertudományi Innovációs Központ adott helyt, ahol innovatív légkörben találtak egymásra a különféle tudományterületek érdeklődő Hallgatói.
A programról a Füred Televízió tudosítása alább megtekinthető:

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.