FORTUITO-látogatás az Innovációs Központban

Közös gondolkodásra adott lehetőséget február 27-én a Fortuito Kft. munkatársainak látogatása Innovációs Központunkban.

2013-ban megrendezésre kerülő Girls Day rendezvénysorozat keretében Hölgyekkel ismertetik meg a műszaki pálya lehetőségeit. Balatoni állomásaként Innovációs Központunkat választották.

Fortuito részt vesz hazai és nemzetközi projektek megvalósításában.

Nemzetközi projektek

Az egyik legrégebbi üzletáguk a tananyagok fejlesztése, melynek során olyan nemzetközi fejlesztésekben vesznek részt, melyek főleg a Felnőttoktatást, illetve az Élethosszig Tartó Tanulást helyezik előtérbe. Az Európai Unió Leonardo da Vinci programjának köszönhetően számos tananyag magyar, illetve angol nyelvű moduljának fejlesztésében vettek részt, nemzetközi partnerekkel. Ezek eredményeit igyekeznek a hazai piacon is hasznosítani.
 


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.